Megérkeztünk Stavrosból. Igaz, már majd’ két hete, de csak most lett némi időm arra, hogy megírjam milyen volt.
Ahogy korábban írtam, autóval indultunk neki az útnak. Az utazás nyújtotta élmény sokkal nagyobb volt, s az sem elhanyagolható, hogy nem voltunk kötve indulási, érkezési időpontokhoz. Ezzel együtt persze fárasztóbb tud lenni, mintha buszozna, vagy pláne repülne az ember fia.
Indulás: 2009. június 26-án 0:00 körül
Budafokról indultunk el péntek éjfél körül. Előtte persze alaposan ráaludtunk, ami többé-kevésbé sikerült is. Az érkezési időponthoz igazítottuk az indulást, szombat 13 óra környékén akartunk befutni Stavrosba. Az út teljes időtartamát az iGO 8-as GPS csoda kicsit több, mint 11 órára becsülte. Persze ehhez hozzá kell venni a pihenőket, és a határátlépéseket is. Mi egy kicsit szűkre terveztünk, a 22:00 órás indulás jobb lett volna.
Az M5-ösön nagy foltokban köd volt, egészen a határig. Volt olyan több kilométeres szakasz, ahol vissza kellett lassítani 70 környékére, mert annyira nem lehetett látni. A forgalom közepes volt, sok külföldi, román, osztrák autót láttunk. Röszkét éjjel 2 óra körül értük el, a határátlépés várakozással együtt nagyjából 20 perc volt.
Szerbia
Szerbiában a ködös idő folytatódott, és néhol elkapott minket erős zápor is. A híresztelésekkel ellentétben, az utakon egyetlen szerb rendőrt sem láttunk, maximum 2 rendőrautót. Valószínűleg pont az időszak miatt nem találkoztunk velük, de a sebességkorlátozásokat mindenhol igyekeztünk betartani, nehogy baj legyen. Egyébként igen kaotikus a táblázás, mivel tényleg nem lehet tudni, hogy egy 60-as, vagy 40-es (vagy bármilyen korlátozás) hol ér véget. A legtöbb esetben nincs feloldó tábla, ezért nem egyértelmű, hogy mennyivel lehet menni. Mindenesetre radarozó rendőrökkel nem találkoztunk, pedig nagyon figyeltük őket. Nis után elég hosszan útépítés volt, folyton 40-es, 60-as táblákkal. Volt olyan, hogy a 40-es tábla után végre jött egy 80-as, de mire sikerült belendülni, már meg is láttuk a következő 40-est… 40 km/h sebességet pedig szinte lehetetlen tartani. Egy sáv van, a bennszülöttek haladni akarnak, így könnyen sürgetve találja magát az ember. Persze nem csak ezért lehetetlen… Egyszerűen idegőrlő ilyen hosszú úton kilométereken át 40-es tempóval autózni.
Volt rossz idő is rendesen!
Az út Belgrádon át vezet, ami kicsit változatossá teszi a vezetést. Visszafelé mindenhol rendőrök álltak a városban a foci BL miatt, amit akkor rendeztek. Stevie írása (ennek alapján mentünk) említi a Belügyminisztérium volt épületét, ami még mindig romos a háború miatt, ezt a Száván átívelő híd bal oldalán (odafelé) kell figyelni, elég gyorsan fel-, s majd eltűnik, ha nem vagy szemfüles (és pont te vezetsz, mert akkor az útra koncentrálsz :)). A furcsa „Zepter épületet” azért lekaptuk, bár nem lett 100-as minőségű a kép. Szerencsére erőszakos ablakmosókkal nem találkoztunk a kereszteződésekben.
A „Zepter-épület” Belgrádban
Többször álltunk meg Eco benzinkutakon, nagyon jó minőségűek, a legtöbbnek a mosdója is szépen takarított, és teljesen rendben van. Az első kúton sikerült dínárt is váltanunk, 90 dínár/euro árfolyamon (a hivatalos árfolyam 93 dínár volt, de hogy ez eladási, vagy vételi, azt sajnos nem tudom). A határon inkább nem váltottunk, mert elég sok rosszarcú ember (nem mondom ki, hogy szerb cigányok) lebzselt a pénzváltó körül. Mi inkább továbbmentünk.
Az autópálya kapuknál lehet euróval és dínárral is fizetni, a díjak ki vannak írva mindkét pénznemben, de ha euróval fizetsz, az többe kerül. Az autópálya nagy része normális minőségű, az első szakaszon azért zörög az autó a sok keresztirányú kiugrástól, az utolsó szakaszon pedig toldott-foldott az út, eléggé rázós, de nem kátyús. Szerbiában nagyjából 8 órán át autóztunk, összesen 600-650 km utat hagytunk magunk mögött. Az autópályán sorban négy kaput érintettünk, és összesen 1490 dínárba került egy út.
Macedóniába reggel 10 óra körül léptünk be.
Macedónia
A határőr szigorú arckifejezéssel kérte el az útleveleket, és az autó biztosítását igazoló „zöldkártyát”. Az útlevelekkel itt babráltak a legtöbbet, de a belépés így is gyors volt. Macedónia szép ország, legalábbis a tájai miatt ezt gondolom róla, de az első egy órában elég taszító volt. A határ melletti boltok nagyjából akképp festettek, mint Pesten valamelyik bolhapiac. Vegyes összetételű embercsoportok hangoskodtak, csencseltek olyan boltok előtt, mellett, amiről nem tudtuk micsoda, hála a sok cirill betűs kiírásnak. Találtunk egy pénzváltót, itt 10 euróért kértem dénárt, adtak is 550-et. Papír nélkül, csak úgy.
Macedóniában napos volt az út
Elindultunk az ország belseje felé. Három fizetőkaput érintettünk az autópályán, az első igen rossz élménnyel tett minket gazdagabbá… Kéregetők lepik el a kaput, és ahogy odaér az autós, rögtön mindegyik a kocsi után veti magát. A nők „csak” kunyerálnak, a férfiak ablakot akarnak mindenáron mosni. Elég fenyegető érzés volt, ahogy körülvettek, így amikor kifizettük a 60 dénárt a szakaszért, adtunk nekik is kb. ugyanennyit, nehogy csalódottságukban kárt tegyenek az autóban. Szerencsére a másik két fizetőkapu környékén nem volt ilyesmi, minden simán ment. A második kapunál 50, a harmadiknál 60 dénárt kell fizetni. Macedóniában fokozottan ajánlott betartani a sebességkorlátozásokat, mert a rendőrök folyamatosan radaroznak (mi csak a kézi változatot láttuk náluk). Egyébként az út jónak mondható (kivéve az utolsó szakaszt, ami eléggé gyötrelmes, és kátyús), a táj pedig szép. Jól lehet haladni, de vigyázni kell, mert az út mellett álló rendőröket megpillantva szinte minden autós satuféket nyom, és ez elég veszélyes, néha nagyon résen kell lenni. Kétszer volt olyan alkalom, amikor hirtelen, váratlanul kellett nagyot lassítani, annak ellenére, hogy szerintem mindenki sebességhatáron belül volt. Gondolom a határőrök és rendőrök ezért is fektetnek itt kiemelt hangsúlyt az autó biztosítására, illetve az út jó része hegyes-völgyes, kanyargós. Mint Szerbiában, itt sem egyértelmű, mi oldja fel a sebességkorlátozást, és 40-es tempót lehetetlen tartani, pedig van ilyen is, főleg ha belefutunk egy útépítéses szakaszba, amit esetleg már be is fejeztek, de a táblát kint felejtették. Macedóniában mintegy 3 órát időztünk, bár mi két alkalommal is félreálltunk fényképezni, mert annyira szép volt a táj. Macedóniában nagyjából 150 km-t kell megtenni.
Macedón hegyek, dombok
Belépés Görögországba
A görög határon viszonylag nagy volt a forgalom, de az EU-s országok polgárai gyorsabban haladhatnak. Minket (is) még a sorompó előtt egy előrejött határőr fogadott, aki megnézte az útlevelet, és át is engedett.
Stavros környékén már csodás idő volt
Görögországban Stavrosig kb. 1,5-2 órás utat kell megtenni, szinte végig autópályán, ami nagyon jó minőségű, és nem fizetős. Vagyis ez egy darabig nyitott kérdés volt számunkra, aztán kirándultunk egy nagyot a Meteorákhoz (oda-vissza kb. 650 km), és akkor részben rájöttünk az igazságra. Mivel sehol sincs előre jelezve, hogy fizetős lenne a pályahasználat, ebből adódik, hogy nyilván ingyenes. Találkoztunk megszűnt fizetőkapuval Kozlani felé, de fizettünk is Thessaloniki felé 2 euro-t. Tehát egyértelműen még mindig nem derült ki számomra, hol kell fizetni, és hol nem.
Nem rossz…
Az autópályán nagyon jól lehet haladni, az iGO 8 is ismeri, bár vannak szakaszok, amiket nem lát, és akkor mindenféle badarságot összehord. A sebességhatár általában 130 km/h, de van hosszabb 120 km/h-s szakasz is. Sok a sebességmérő kamera a pályán, de erre előre figyelmeztetnek a táblák. A görög autósok többsége egyébként jól vezet, néha erőszakosnak tűnhetnek (biztos, hogy a turisták lassabban fognak haladni az országutakon, mint ők maguk, akik ismerik), amikor a fenekünkbe jönnek, de ilyenkor kicsit lehúzódva (hely van) el kell engedni őket. Egyébként türelmesen kivárják, míg el tudnak menni, fele annyira sem tuskók, mint pl. Pesten a hasonló „letolós” autósok.
Az út visszafelé
Hazafelé nem éjszaka, hanem egy jó adag rápihenés után magyar idő szerint 7:45 környékén indultunk. A melegedő idő volt az, ami zavart, de maga a vezetés nem volt túl fárasztó, szerencsére a swift sportülései jól vizsgáztak, bár a fejtámla rész lehetne jobb, mert leginkább a nyakam fáradt, és gémberedett el.
Kifelé, a görög határon csak ránéztek távolról az útlevélre, és már engedtek is ki. Macedóniában befelé megkérdezték, hogy szeretnénk-e elvámolni valamit, de gyorsan megvolt az átlépés. A szerb határon semmit nem kérdeztek, a magyar határon pedig rutin csomagtartó-nyitás volt, és szintén az elvámolós kérdés. Jó dátumot választottunk az oda útra egyébként, mert kifelé Röszkénél vagy 10 km-es volt a kocsisor, a rádióban hallottuk is, hogy nagyjából 3 óra a határátlépés. A török vendégmunkások ugyanis haza indultak tömegével, és főleg emiatt sokkal többen voltak a határon.
Hazafelé mintegy 14 órát autókáztunk.
iGO 8 GPS tapasztalatok
Végig nagy segítség volt, és 90%-ban teljesen pontosan elvezényelt bárhová, ahová kértem. Görögországban sokat tud hibázni, de inkább akkor, ha nem az autópályán megy az ember. Kalampaka (vagy Kalambaka) felé – itt vannak a Meteorák – a biztonság és kaland kedvéért kivettem a fizetős utat, ezért az első kb. 100 kilométert országúton tettük meg. Volt olyan szakasz, ahol teljesen jól elvitt a GPS, aztán beérve egy faluba elvezényelt másfelé, majd őrült módon olyan autópályás felhajtóra akart vinni, ami nem is létezett, mikor több km után odaértünk. Ott pl. a puszta kellős közepén vége volt a jó útnak, s mi nézelődtünk érdeklődve, hogy most akkor merre. Aztán végül is visszakavarodtunk… Volt olyan autópálya lehajtó is, Stavros (Redina, vagy Rentina) közelében, ami szintén nem létezett, de itt a táblákat figyelve minden rendben volt.
Szerbiában és Macedóniában nem tévedett, a főbb útvonalakat, amiket használtunk, mind hibátlanul ismerte.
Ja, sebességhatárok jelzése (vagyis gyorshajtás esetén figyelmeztetés)… Bekapcsoltam, hogy ez is nagyobb biztonságot adjon a radarok ellen. Görögországban felejtős, szinte mindenhol többel lehet menni a táblák szerint, mint a GPS szerint (pl. GPS 90, tábla 120 és 130). Általában az 50-es lakott területes részeket jól mutatja.
Szerbiában, Macedóniában ez is jól működött, 90%-ban a táblával megegyező infót adott a GPS. Kivétel az időszakos útépítéseknél lévő 60-as, 40-es táblázás.
Sokat segített a felkészülésben és az utazás során is Szekeres István – Stevie: Szerbián, Macedónián át Görögországba – 2009 című írása.
Barbi
Tangolita
Daniel