Nevem Farkas Dániel, 1977-ben születtem Budapesten. Így kezdődne a bemutatkozásom, és valószínűleg folytatódna is mindenféle járulékos sallangokkal, de szeretném rövidre fogni, így háttérinfónak ennyit szeretnék megtartani.
(a kép csak illusztráció)
Itt a netes éterben fontosabb információ rólam, hogy 1990-1991 óta ismerkedem ( 😀 ) a számítástechnika rejtelmes gyönyöreivel, illetve néha sejtelmes gyötrelmeivel. Mint annyian, én is Commodore-on kezdtem, de nekünk nem 64-es volt, ami sokkal “menőbb” és népszerűbb gép volt, hanem +4-es. De már a saját gép vásárlása előtt jóval iskolai szakkörön, művházas szeánszokon ismerkedtem a technika eme csodálatos vívmányával. Aztán eljött 1991, és a szakközépben már együtt örülhettem a többi sráccal, akinek már volt ilyen kütyüje.
Persze abban az időben, az iskolákban már inkább az IBM PC-k kezdtek teret hódítani, mi pedig újabb rajongás tárgyát neveztük ki: az IBM XT-t. Szép idők voltak!
1992 környéke lehetett, amikor sikerült nagy nehézségek árán szert tenni egy IBM XT-re. Most figyelj! 20 MB vinyó, 8088-as proci, 10 MHz sebességgel, és egy monochrome Hercules monitorral. Ja, és ugye a 360 kB-os floppy sem maradhatott el! Mai szemmel durván kevés a gép, akkor viszont megbabonázott, és egyre több időt töltöttem a közelében. Már a Commodore-os időkben is kényszeresen programozni akartam, így a PC-n már kontárkodtam Turbo Pascal-ban is.
Az ezután következő időkben, években felgyorsult minden, szép fokozatosan. Úgy, hogy a mai, mostani veszett rohanás már simán normálisnak tűnik. De hát ilyen az élet.
A PC-k generációinak jó részét használtam, bütyköltem, matattam, időt, és spórolt pénzt nem sajnálva bővítettem. Volt 286-os AT-m (kb. 3 féle), 386-os, 486-os, 5×86-os, Pentium 1 nem adatott meg, ugrottam, és jött a Pentium 2 Celeron 300A paradicsomi érintése! Örömködés és részletfizetés. 🙂
Ez a gép elég sokáig szolgált, majd volt Pentium 3, többféle is, aztán sok év után eljutottam a Pentium 4 világába. Számomra itt állt meg az otthoni számítógépes fejlődés mágikus világa. Talán komolyodtam, és már nem voltam annyira rácsodálkozó, mint korábban. Talán már az informatika sem az a varázslatos tér, ahová elbújtam időnként játszadozni… Talán már csak munka az egész, és kevés benne a kikapcsolódás?
Nem tudom pontosan a választ, de az biztos, hogy van egy sajátos varázsa, amit sok “kívülálló” (vagyis nem hívő :D) nem könnyen ért meg. Részemről nem tartom magam KOCKÁNAK, akinek csak a gépe az élete, és megijed a napfénytől. Annyi bizonyos, hogy jelentős időmet töltöttem az elmúlt sok évben a gépek előtt, de mostanra komoly eredménye is van a kedvtelésnek: gyakorlott webprogramozó lettem, megértettem (de ez a folyamat most is tart, hiszen én is holtomig tanulok, attól függetlenül, hogy nem vagyok jó pap) a linux működését, filozófiáját. Szervereket telepítek, és üzemeltetek több éve (Debian linux).
Ja, és soha nem gondoltam volna, amikor az internet még csak kopogtatott az ajtónkon, hogy a netes programozásból fogok egykoron élni. Sőt, akkor még azt mertem mondani, hogy ez túl sok már, és nincs is szükség olyan mennyiségű információra, amit az internet tud majd adni. Pedig akkoriban még nem is volt ennyi oldal, ennyi tudás, adat a neten! Nos, ezt visszavonom ünnepélyesen, és köszönöm a Net megalkotóinak (vagyis szüleiknek), hogy megszülettek!