A láthatatlan mértékegység, – ugye valóban mindenek felett áll, hiszen még most, mikor írni is akarok róla, akkor is önmagával kezdem már az első mondatot – ami időről-időre mindenben meghatározza a létünket.
Sőt, ott van mindenhol. Minden létet meghatároz, mindenre kihat. Ismert világunkban semmi sincs, ami az időn kívül állna. Semmi. Mindennek, s mindenkinek ugyanannyit jelent akár egyetlen puszta másodperc is. Nincs kivétel.
Az idő pedig mindennek ura: ott van a születésnél, elkíséri múlásával az embert, egészen a végső nyugalomig. És végül azt is meghatározza, számszerűsíti. Mondjuk sokszor, hogy az idő megold bajokat. De tudjuk azt is, az idő húzása bajt is hozhat.
Földünkön az idő adott, mérhető, mindenhol fellelhető állandója a létnek. Pontosan meghatározható, hogy egy évbe mi fér bele, hány hónapot, hetet, napot, órát, percet, másodpercet tesz ki, míg bolygónk bejárja Nap körüli pályáját, vagy megfordul saját tengelye körül. Így mai ismereteink szerint tudjuk jól azt is, mit jelent az idő egy-egy mértékegysége. Mi történik velünk, mással, a világgal közben.
Az univerzum szemszögéből nézve viszont mi egy aprócska, alig fellelhető rendszer vagyunk, ahol mi magunk állítottuk be a saját időnket, hiszen a korlátok erre kényszerítenek. Más naprendszerben, ahol az arányok esetleg másképp számolódnak, ahol egy-egy bolygó nagyobb pályán mozog a napja körül, ott már mást takar egy perc. Nekünk persze ez is ugyanannyi időt jelent, de képzeljük el, hogy a mi egy percünk ott jelenthetne 10 másodpercet, de akár 15 percet is. A váltószámok nyilván a fizikai törvényeken, a valóságon alapulnak. Azt mégis elfogadhatjuk, hogy az idő valamilyen szinten relatív. Csak nézőpont kérdése.
Persze, e személyes eszmei kalandozás után visszatérhetünk a földi időszámításhoz, lévén gyanítható:
e bejegyzés olvasói soha a büdös életben nem fogják egy idegen galaxis széléről, több millió, vagy akár több csrillió fényév messzeségből szemlélni földi létünket, és azon gondolkodni, hogy hány perc telt el itt, ahhoz a másikhoz képest, vagy fordítva. Helyette ordítva sokkolódna mindenki, hogy „Atyám… De kurva messze vagyok mindentől…” és hogy „Opsz, ezt a lásztminit utat kicsit benéztem, remélem a visszautazást is állják…”…
Tehát az idő vasfoga. Mindent elrág, mindent felemészt, nincs kegyelem!
Valójában hovatovább két napja gondolkodom az időn, hogy miért, nem tudom. Annyi bizonyos, hogy valami történt a múltban, és emiatt van.
Ha most fizikatanár lennék, nyelvtantanári ambíciókkal, máris felhívnám mindenki kedves figyelmét, hogy az előző mondatomban is rögtön két alkalommal utaltam indirekt módon az időre magára (megoldás: „két napja”, „múltban”). Lenyűgöző igaz?
Mindenhol ott van, nem szabadulsz tőle, előle. Ha futnál, nyugalom, ő úgyis gyorsabb… Pláne, hogy azt is meghatározza, milyen gyorsan futsz. Ja, arról nem is szólva, hogy ő már ott is ott lesz, ahova érsz a futással. S persze hetykén rád is mosolyoghat, hogy „hihi, ELŐBB itt voltam”. S persze, mint mindig, megint ő győz. Mert mindent eldönt, de ezt már mondtam.
Csak gondold végig! Szokták mondani, hogy minden a pénz körül forog. Nos, ez csak részigazság. Hozzátenném, hogy mindenki ismeri a mondást: Az idő pénz. Tehát az egyenlőség törvényét felhasználva ez meg is fordítható. Csupán nézőpont kérdése… Nincs semmi sem, ami nagyobb tényező lenne, mint az idő! Nincs, ezt fogadd el!
S ha elfogadtad, akkor fogadd el azt is, hogy mindenkinek szabott ideje van, amit kénytelen beosztani. Bocsánat, rosszul mondom… Nem beosztani, kihasználni kell. Semmitől sem lesz több időd, hidd el! Sajnos senki sem tudja, hogy a karmikus, kozmikus, aurális, fizikális, vagy nevezzük bárhogy; homokórájába az erre felelős személy (mindenki maga döntse el, hogy az Úr, Allah, Buddha, az Élet, vagy Yoda mester) mennyi homokot töltött…
Ebből adódóan nem mindegy, hogy életed percei hogyan telnek… Mindenesetre én köszönöm, hogy most pár percet erre a bejegyzésre szántál!