Még 2008. november végén, december elején esett meg velem, egy fáradt, ködös, nem kevésbé csípős reggelen. Denevért sodort utamba a sors, de elsőre döglött szőrcsomónak néztem…
Valamiért – szerintem valami hatodik, vagy ki tudja hányadik érzéknek titulált hatásra – azonban denevér, Mr. Bőregér volt. S azért látszott csak hanyag szőrcsomónak, mert kellően korán, ezzel együtt kellően hideg is volt szegény melegvérű jószágnak. A lakótelepi ház kapujának sarkában gubbasztott, ott, ahol azért túl sok ember és kutya megfordul. Bár számomra is csak úgy derült ki denevér mivolta, hogy óvatosan megpöccintettem lábfejemmel, mire ő megmozdult! Akkor láttam, hogy a szőrpamacsnak bőrlebernyeges szárnya van, így nyomban fejemhez kaptam, örömködhettem: bizony, egy denevérrel hozott össze a sors.
Gondoltam, hogy nem túl biztonságos ott neki, bár szerintem ő sem tudta, miként került oda. Hisz azidőtájt már minden jóravaló bőregér téli álmot aluszik, legyen az erdőben, vagy jóféle panelrengetegben élő példány…
Arrébb is vittem egy fához, annak óvó tövébe, ahol a szőrős apróság be is vackolta magát, és megfigyelésem szerint 2 napig ott is volt még. Pár fényképet tudtam készíteni, igaz csak a PDA-m volt nálam, ezért kicsit silányabb a minőség.
[autoviewer id=”15″ width=”480″]