Először is a 2009-es év sorsdöntő lesz. A második részében különböző természeti katasztrófák fogják érni a Földet, amelyek közül egyesek területi veszteségeket fognak előidézni. A víz elönti a földeket és több part menti település érintve lesz. Majd növekedni fog a vulkáni tevékenység, ami ahhoz vezet, hogy olyanok fognak feléledni, amelyeket már rég kialudtnak gondoltak. Felerősödnek a földrengések és különböző területeken fognak egyidejűleg pusztítani. 2011-ben az emberiségnek egy erős napszéllel kell szembenéznie, ami képtelenné teszi az elektromos energia használatát. Az elektromágneses szelek törölni fogják az információs rendszereket, használhatatlanná téve azokat.
Mindig azt állítom, hogy szükség lenne egy felnőttek iskolájára, amely kötelező lenne egy lélek világra hozása előtt. Fölösleges a gyermekeket állandóan ajándékokkal és javakkal elhalmozni, nekik szeretetre van szükségük, törődésre és figyelmességre, de mivel mi idő hiány miatt, vagy azért mert túlságosan stresszesek, fáradtak vagyunk, eltaszítjuk őket magunktól, szobájukba küldjük vagy kiküldjük játszani, vagy még rosszabb: másokra bízzuk, hogy foglalkozzanak velük, szükségleteikkel és gondjaikkal, tanításukkal, majd később azt kérdezzük, hogy kihez hasonlít ez a gyermek, erőszakos vagy félénk, kitől örökölte ezt a kegyetlenséget vagy ezt a hangnemet. A családban mindenféle hasonlóságokat keresünk – és mindig megtaláljuk a genetikai vonal leggyengébb láncszemét – azzal a szándékkal csináljuk, hogy elrejtsük magunk elől a kudarcunkat, a szembeszegüljünk valamivel, hogy átverjük magunkat, de a lelkünk mélyén ott lapul a hibás identitása, az a bennfentes, aki soha nem kerül leleplezésre, nem mutatja meg a világ előtt önmagát, a hibás, aki még a tudatosság szintjére se kerül sohasem.
Ezzel küzdök nap, mint nap. Van, amikor győzök, van, amikor veszítek, vagy nem történik semmi, de amit biztosan elmondhatók, az a tény, hogy a terápiás beszélgetés után a szülők és gyermekek között létrejön egy apró kapcsolódási pont, egy fényes összekötő fonal, ami minden öleléstől vagy jó szótól, minden elolvasott mesétől vagy esti csóktól növekszik és vastagszik.
De térjünk vissza a mi történetünkhöz. Arra emlékszem, hogy felhős nyári reggel volt. Nyomós, fullasztó időjárás. Úgy döntöttem, hogy kinyitom az ablakot azzal a szándékkal, hogy az enyhe kellemetlen érzést elüti a friss levegő illata. Nem éreztem magam a saját bőrömben, gyenge nyomást éreztem a solar-plexus (köldökcsakra – a ford.) táján, tudtam, hogy ez a nyomás az én belső riasztásom, amely azt jelzi számomra, hogy kevésbé rokonszenves események fognak velem történni. Teljes szívemből azt reméltem, hogy ez egy hamis riasztás, mivel tudtam, hogy egy új fiúcska fog jönni.
A megadott időpontban érkezik a rendelőmbe az édesanyjával. A sarjadék, egy csodálatos gyermek, égszínkék szemekkel, összeborzolt gesztenyebarna hajjal, nem teljesen új farmer nadrágba és sárga pólóba öltözve, amelyen ezt írja: Love me.
Arra gondolok, milyen jó lenne, ha minden gyermek ruhájára felírnánk, hogy Szeress engem. Ily módon nem felejtenénk el. Hosszasan rám néz, majd határozottan elhelyezkedik a fotelben. Megtudom, bár már olvastam a beteglapjában, hogy Dávidnak hívják (nem ez az ő valódi neve) és 7 éves.
Általában egy kis alkalmazkodási idő után, miután érzem, hogy tudok kommunikálni a gyermekkel, megkérem a szülőt, hogy várjon meg a váróteremben, de meglepetésemre Dávid távozásra kéri fel az édesanyját. Nyugtalanná válok a reakciójától, mivel nem említettem semmi hasonlót és megpróbálom kideríteni. Megtudom tőle, hogy azért hozta ide az édesanyja, mert olyan “hangot hall a fejében, mintha egy telefon szólna hozzá”, amely beszél, és akarva akaratlanul válaszol, amely segíti abban, hogyan lépjen át különböző fokozatokat, amely mindig helyes válaszokat ad neki.
Megkérdem tőle, hogy hívják azt a hangot, mire ő Agthonnak nevezi, és elmondja, hogy az egy másik konstellációból (csillagrendszerből) jön, ahonnan ő is reinkarnációval érkezett, és kapcsolatban marad vele ezen a földön való teljes itt tartózkodása alatt. Megkérdem, hogy mennyi ideig marad nálunk és azt válaszolja, hogy ha a mostani években számoljuk, akkor körülbelül 200 évig, de hamarosan másképpen fogjuk számolni az időt, és ezért nem tudja nekem megmondani.
Majdnem egy órát beszélgettünk és meglepődtem a válaszai érettségén és alaposságán. A beszélgetés során megállapítottam, hogy egyes válaszokat a “fejében levő telefon hangja” adta. Mielőtt kilépett a szoba ajtaján, felém fordult és azt mondta, mikor a azelőtt nap este az édesanyjától megtudta, hogy ma ide kell jönnie, Akthon azt mondta neki, hogy adja át az üzentet a pszichológusnak, hogy megkéri, mindent, amiről beszélni fog, írjon le egy könyvbe, annak ellenére is, ha nem tetszik az neki és ugyanakkor higgye el, hogy minden valóságos, és ne sajnálja azt a vázát, amit reggel otthon eltört, amikor megpróbálta becsukni az ablakot. Elképzelhetik, abban a percben milyen félelem fogott el, főleg, hogy egyedül voltam, aki ezt a dolgot tudta!
Abban pillanatban megkaptam a visszajelzését annak, hogy minden, amit átélt, valóságos volt. Olyan volt, mintha egy nagy hullám emelkedett volna fel a szemem előtt. Akkor realizálódott bennem, hogy az elképzeléseim, amelyekből kiindultam, annak ellenére, hogy azok a szakmai hátteremből származtak, mint például az, hogy amit hall az ember az egy bőséges képzelet szüleménye, egy szkizofrén természetű ezotériás megéllés, vagy egy olyan típusú kommunikáció eredménye, amely önmagunkak másoknál magasabbra való helyezéséből fakad, hogy különbözzünk a környezetünktől, mind alaptalanok voltak.
Így kerültem ma az író szerepébe. Megpróbáltam, természetesen az ő utasításai alapján, minden fontos üzenetet összegyüjteni. Ugyanúgy fogom visszaadni, ahogyan azok érkeztek, anélkül, hogy valamit javítanék rajtuk, az eredetiségüket és tisztaságukat örízve meg ezáltal. Előre is köszönöm, hogy időt szentelnek ennek a könyvnek az elolvasásához. Egyesek hülyeségnek fogják gondolni, mások megfogják érteni. Az előzőektől bocsánatot kérek, a többieknek azt kívánom, hogy találják meg az utat és tudatosuljon bennük a küldetésük.
I.
A második találkozásnál egy kicsit közelebbinek éreztem magam ehhez a gyermekhez. Úgy tűnt, mintha már régóta ismerjük egymást, sőt, kialakult közöttünk az a szoros, bensőséges kapcsolat érzése, amely csak a régi barátok között szokott megnyilvánulni.
Megkérdeztem tőle, hogy lenne kényelmesebb neki, ha kérdéseket tennék fel, vagy hagyom, hogy ő kezdjen el mesélni. Egy kis gondolkodás után azt válaszolta, hogy szeretné, ha én kérdeznék.
Aryana: Hogy hívnak téged ezen a földön?
Dávid: Dávid.
A: Van még más neved is?
D: Most nincs. Sok nevem volt még, de most csak egy van.
A: Hogy szeretnéd, hogy hívjalak?
D: Dávid.
A: Miért?
D: Mert ez a jelenlegi nevem.
A: Az elején azt mondtad, hogy egy másik bolygóról érkeztél reinkarnációval. Tudod, hogy hívják azt a bolygót?
D: Inuának hívják és közel van az Orionhoz.
A: És a lakóit szintén inuáknak nevezik?
D: Nem, inuakiknak hívják.
A: Tehát te inuaki vagy?
D: Inuaki voltam, most földi vagyok.
A: Milyen a régi bolygód?
D: Szebb a Földnél.
A: Ugyanúgy néz ki?
D: Majdnem. Vannak vizei, hegyei, síkságai, de más a növényzete. Az ottani fáknak nagyjából olyan színűk van, amely hasonlít az itteni ezüsthöz, csak egy kicsit világosabb.
A: Vannak évszakaitok?
D: Igen, de nem olyanok, mint itt. Ott soha sincs tél, nem létezik hó. Csak eső. És a fáknak nem hullnak le a leveleik. És nincsen meleg, ahogy itt nyáron szokott lenni.
A: Vannak tengereitek és óceánjaitok?
D: Igen, a tengereket avata-nak és az óceánokat surim-nak hívják. Vannak halaink, csak más színűk van. Valójában mindennek más színe van.
A: Milyen színe van?
D: Másféle, nem tudom, hogy mondjam, ugyanazok a színárnyalatok, csak egy kicsit halványabbak. A piros nem olyan piros, mint itt, hanem olyan piros-fehér.
A: Vagyis rózsaszín?
D: Nem, egy kevésbé erős piros, mintha fehéret adnál hozzá.
A: És az inuakik milyenek? Emberek?
D: Nem, inuakik. Nagyon hasonlítanak a gyíkokhoz, de az emberekhez is.
A: Vagyis hüllők? D: Nem hüllők. Inuakik. A: Elmondanád, hogyan néz ki egy?
D: Magasak, körülbelül, mint a te könyvespolcod (2 m), lábon állnak, két kezük van, mint nekünk, de három ujjuk, hasonlóan járnak, annyi a különbség, hogy vastag és erős farkuk van. Fehér bőrük és arany-ibolya színű szeműk van, és úgy beszélnek, mint mi és ők.
A: Hogy érted: mint ők?
D: Vagyis gondolatban. Mondanak valamit gondolatban és a többiek hallják.
A: Ez egyfajta üzenet, amilyent te is szoktál kapni?
D: Igen, persze.
A: És a bőrük milyen? Pikkelyes?
D: Nem, puha, mint a miénk, bársonyos, de nincsen hajuk és szőrzetük.
A: Vannak fogaik?
D: Igen.
A: Mit esznek ezeki az inuakik?
D: Ételt, akárcsak mi, de húst nem. Olyasmivel táplálkoznak, mint amit mi zöldségnek nevezünk, gyümölcsökkel és magokkal.
A: Ezeket a növényeket a mi módszereinkhez hasonlóan termesztik?
D: Hasonlóan, de nem tart olyan sokáig.
A: Hogy érted ezt?
D: Ott beteszel egy magot a földbe, hozzáadsz egy ki vizet és arra gondolsz, hogy milyen gyorsan kell eredményt elérned vele, és az akkor jelenik meg, amikorra azt meghatároztad.
…
Ha érdekel a teljes könyv, töltsd le:
Aryana-Havah-INUAKI-1-konyv-Inuaki_a_bennem_elo_reptilian.pdf (2613 letöltés )
A második könyv letöltése:
Aryana-Havah-INUAKI-2-konyv-Zamolxtol-egy-uj-korszak-fele.pdf (1943 letöltés )
kinga
Intuitív
PMeli