Jön, jön, elfog az álom.
Ébredés nincs már, hiába várom.

Keresem ágyam, merre találom?
Túl sok a vágyam, mennyire utálom!

Egyedül fekszem, egymagam vagyok,
puha kriptámban, magányban halok.

Hideg álom, hűvös lehelet,
hagyjatok annak, ami lehetek!

Bódulok én, fáradtsággal teli,
testem elernyed, képzeletem a habokat szeli.

Nyugodtság tengerén úszva,
messze mindentől, de távol az édentől.

Néha kín mar a húsba,
sötétül a víz véremtől.

Álomból-álomba, képzeletem úttalan útján
kúszva, torpanva, félve,
megyek az úton,
nem nézek félre; magam vagyok,
ha itt maradok egyedül élek-halok.

Nem tudom épp, de reggel majd felébredek.
Múlt lesztek ti lidércek, szép hegyek,
zöld fák, gyönyörű lányok, kék tengerek…

Egy új nap lassú kezdetén, ahogy felhő kúszik
a mindenség tenyerén; majd azt mondom nektek:
isten veletek!


5.00 avg. rating (93% score) - 1 vote

Leave a comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük