Az első MySQL cluster kész

Úgy adódott, hogy szükségem volt némi plusz tudásra a munkámhoz, mert mindenképp egy erősebb MySQL kiszolgálást kell megvalósítanom...

2-3 nap alatt bele is ráztam magam a témába, és - igaz még csak VirtualBox-os virtuális szervereken - sikerült is is végül, némi szívás után összerakni egy kész, működő mysql clustert. Ez most jelenleg még csak 3 gépből áll (1 management + SQL, 2 node pedig az adatokat tárolja), de már látható a benne rejlő lehetőség, és biztonság is.

Mivel egy fizikai hoston belül (pontosabban kettőn belül, de ez részletkérdés) valósítottam meg, ezért a sebesség nem a legjobb, de redundánsnak redundáns. Egy nagy lekérdezés közben lelőve az egyik adat node-ot is simán teszi a dolgát, nincs megállás.

Azt persze még majd el kell érnem, hogy management + SQL hostból is legyen legalább még egy, mert ha az döglik meg, akkor vége az adatkiszolgálásnak... Szuper, nem gondoltam volna, hogy ennyire (azért volt néhány óra szívás vele) gyorsan sikerül felépíteni, és elsajátítani, igazából nagyobb falatnak gondoltam. Persze biztos vannak még szintek, de ez így már örömforrás azért. 🙂

Az első MySQL cluster kész
0 szavazat, 0.00 átlagos pontszám (0%-ra értékelve)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.