Volt idő, amikor webszerver alkalmazásként számomra csak az Apache létezett. Nagyon sok év telt el így, aztán kellett egy jó proxy, ami a mögötte lévő apacheok felé osztja szét a forgalmat, és belebotlottam az Nginx-be.  Már akkor is jól teljesített, és csak pozitív véleményt tudtam megfogalmazni, de most ez még inkább erősödött.

^[1]

Általában az apache-tól azért nehéz elszakadni, mert nem könnyű egy hostingban “rászoktatni” a felhasználó ügyfeleket, hogy ne használják a .htaccess nyújtotta lehetőségeket. A két legfőbb dolog – ebből is az elsődleges – rewrite, valamint az auth automatikus átültetése nem könnyen megoldható probléma. Ha azonban egy-egy ügyfél több oldala külön szerverre, vagy virtuális szerverre kerül, akkor egyértelmű választás lehet egy Nginx – PHP fastcgi páros. Egyébként mindkét dolgot meg lehet csinálni Nginx alatt is, csak nem annyira könnyed a beillesztése, mint egy sima .htaccess felmásolása. Cserébe viszont hihetetlen nagy a különbség a kiszolgálás gyorsaságában, ugyanis az Apache lekéréseket a legjobban az lassítja, ha keresi (márpedig keresi) a .htaccess létezését.

Ilyet telepítettem most, és a végeredménnyel – egyelőre – elégedett vagyok, bár az is igaz, hogy a nagy terhelési csúcsok csak később esedékesek.  Az Nginx jól konfigolható, könnyed alkalmazás, és nagyon stabil is a működése. Apache után először a Lighttpd felé kacsingattam, ami hasonlóan jó kis szerver, de mióta megtapasztaltam az “orosz csodát”, azóta ha lehet ezzel játszok.

Az egyik nagy kiszolgálón egyébként mindhárom alkalmazás alkotja a webes kiszolgálást. Ott Nginx csak proxy, 3 Apache van mögötte, amire host név alapján irányít, és ahol sok nagy kép van, ott az Apache mellett a Lighttpd szolgálja ki a tartalmakat, így gyorsítva a lekéréseket. De egyszer kiváltom mindet Nginx-szel.